Csécsi (Nagy) Imre

orvos, természettudományi író, kollégiumi tanár

Érkeserű, 1804. november 28. – Debrecen, 1847. július 23.

Csécsi Nagy János érkeserűi lelkész fia, Csécsi Nagy Miklós szatmári, majd makói lelkész, egyházi író, a bölcsészet doktorának apja. Debrecenben és Lőcsén tanult, 1831–36 között orvostudományt hallgatott Pesten és Bécsben. Orvosi diplomát 1837-ben nyert Bécsben. Doktori értekezésének címe: Dissertatio inauguralis de fontium medicatorum principio efficaci. Debrecenben folytatott orvosi gyakorlata mellett természettudományokkal is foglalkozott. 1839-ben megválasztották a debreceni református kollégium természettudományi tanszékére, ahol az ásvány-, növény- és vegytan tanára lett. 1844-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. Számos botanikai, geológiai és orvosföldrajzi tanulmány szerzője.

Fontosabb művei: A botanikai magyar műnyelv javításáról (1824); A természet ismeretének a tudományos műveltségre ható befolyásáról (1839); A fénysugár polarisatiojáról (1840); A tiszta erkölcs tudománya (1842); Földünk s néhány nevezetesb ásvány rövid természetrajza (1842).